Orosz intervenciós hadsereg 1849-ben

 

 

Az orosz intervenciós hadsereg 1849-ben lépett Magyarország területére. Alakulatait a Föld leghatalmasabb hadseregéből állították ki, és világtörténelmi léptékét mutatja, hogy ennél nagyobb orosz haderő még sohasem járt külföldön, még a napóleoni háborúk idején sem. Az orosz cár katonai beavatkozása megpecsételte az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc sorsát.

A téli orosz beavatkozás Erdélyben 

Puchner Antal császári tábornok a gálfalvi ütközet után segítséget kért Erdélybe. A császári politikai és katonai vezetés ekkor még bízott abban, hogy a maga erejéből győzhet, Puchner így hivatalosan nem kérhetett orosz segítséget, ezért a szászok nevében Gottfried Müller tanárt, a románok nevében Andrei Şaguna püspököt kényszerítette rá arra, hogy a két nemzet nevében a cári hadsereg oltalmát kérjék a Havasalföldet megszálló orosz csapatok főparancsnokától, Lüders tábornoktól. Az orosz csapatok január 31-én átlépték a határt és Brassót Engelhardt altábornagy 4800, Nagyszebent Szkarjatyin ezredes 2200 fős különítménye szállta meg. Lüders utasítása szerint az orosz csapatok feladata kizárólag a két város védelmére terjedt ki, a városokon kívüli harcokban nem vehettek részt, Puchnernek azonban ezzel is jelentős ereje szabadult fel. A császári csapatok támaszkodhattak a Bem hátában lévő, mintegy ötezer fős román felkelő seregre, illetve a gyulafehérvári várőrségre is.

A nyári intervenciós hadsereg

I. Miklós orosz cár 1849-ben a teljes II., III. és IV. gyaloghadtestet, az V. gyaloghadtest nagyobbik felét, az I. gyaloghadtest és a II. tartalék lovas hadtest egyes alakulatait, mintegy 10 kozákezredet, 4 század kaukázusi cserkesz lovast, valamint 6 század Kaukázuson túli muzulmán lovast mozgósított a magyarországi hadjáratra. Tartalékként rendelkezésre állt az I. gyaloghadtest, a II. tartalék lovas hadtest be nem vetett része, és a teljes III. tartalék lovas hadtest.

Az orosz cári hadsereg szervezete

Az orosz hadsereg teljes létszáma 1848-1849-ben a reguláris csapatoknál meghaladta az 1 000 000 főt, az irreguláris csapatokkal együtt 1 300 000 főt számlált. A magyar szabadságharc sorsát eldöntő orosz hadsereg hat gyaloghadtestből, egy gárda- és egy lovas hadtestből, valamint kaukázusi, finnországi, orenburgi és szibériai megszálló hadtestekből állt, valamint tartalék és irreguláris csapatokra oszlott.

A gyaloghadtestek szervezete

A hat gyaloghadtest mindegyike három gyaloghadosztályból, egy könnyű lovashadosztályból és egy tüzérhadosztályból álltak. A számozás logikusan követte a felépítést: az I. gyaloghadtestbe az 1-3. gyaloghadosztály, az 1. könnyű lovashadosztály és az 1. tüzérhadosztály, a II. gyaloghadtestbe a 4-6. gyaloghadosztály, a 2. könnyű lovashadosztály és a 2. tüzérhadosztály tartozott, és így tovább. A gárdahadtestnek külön gárda lovashadosztálya volt, a gránátos hadtestnek a 7. könnyű lovashadosztály és a 7. tüzérhadosztály jutott.

A gyaloghadosztályok szervezete

A gyaloghadosztályok két, egy gyalog- és egy vadászdandárból, a dandárok pedig két, négy zászlóaljas ezredből álltak. A számozás ezeken belül is logikus volt: az 1. hadosztály 1. dandárjába az 1. és 2. gyalogezred, 2. dandárjába az 1. és 2. vadászezred tartozott. Egy gyalog- és vadász zászlóalj létszáma 1055 fő, ezredenként 4220 fő, egy dandáré 8440, egy hadosztályé 16800, egy hadtest gyalogságáé 50640 fő volt.

A könnyűlovasság szervezete

A hadtestek könnyű lovashadosztálya egy dzsidás (ulánus) és egy huszárdandárra oszlott, a dandárok pedig két-két, nyolc-nyolc századból álló ezredből. Így az 1. lovashadosztály 1. dandárjába az 1. és 2. dzsidás-, a 2. dandárjába az 1. és 2. huszárezred tartozott. A dzsidás- és huszárezredek létszáma 1401, a dandároké 2802, a hadosztályoké 5604 fő volt.

A tüzérhadosztályok szervezete

A gyaloghadtestek tüzérhadosztálya négy dandárból állt. A gyaloghadosztályok mellé egy-egy négyüteges tüzérdandár (ütegenként 12 löveggel), a könnyű lovashadosztály mellé egy kétüteges (ütegenként 8 löveggel) lovagló tüzérdandárt osztottak be. Az 1 gyaloghadosztály mellé beosztott tüzérdandár két nehéz és két könnyű, a 2-3. gyaloghadosztályt támogató 2-3. tüzérdandár egy nehéz- és három könnyű ütegből állott. A nehéz ütegekbe 6 tizenkét fontos löveg és 6 fél pudos (1 pud=16,36 kg) tarack, egy könnyű ütegbe 8 hatfontos ágyú és 4 negyed pudos tarack tartozott. A könnyű lovas ütegek 4 hatfontos ágyúból és 4 negyed pudos tarackból álltak. Az ütegek számozása a lovas ütegeknél is logikus volt: az I. hadtest 1. könnyű lovashadosztálya mellé az 1. lovagló tüzérdandár 1. és 2. könnyűlovas ütegét osztották be. A nehéz gyalogütegek létszáma 319, a könnyű gyalogütegeké 253, a könnyű lovas ütegeké 226 fő volt. A tüzérhadosztály teljes létszáma tehát 3752 fő volt, 160 löveggel. Miután az orosz félnek nem voltak röppentyűs osztagai, a cs. kir. hadsereg ilyeneket adott kölcsön az orosz főseregnek. A gránátos és a gárdahadtest felépítése a gyaloghadtestével volt azonos.

Kiegészítő csapattestek

A hadtestek mellé beosztottak még egy négy századból álló lövész, és egy szintén négy századból álló árkász, (műszaki) zászlóaljat, zászlóaljanként 1055 fővel. Minden gyalog- és vadászezredhez egy 288 főnyi vonat- (trén) század tartozott, amely hadtestenként három, összesen 3456 főnyi zászlóaljba szerveztek. A lovas- és tüzérhadosztály mellett szintén volt egy-egy vonatzászlóalj, valamint lövész és árkász zászlóalj is kapott ilyen csapatokat. Egy orosz gyaloghadtest hadilétszáma megközelítőleg 68 000 főre rúgott.

A három tartalék lovas hadtest közül az I. és a II. egy-egy vértes ? és dzsidáshadosztályból állt; hadosztályonként két-két dzsidás (ulánus) és vértes dandárral, dandáronként pedig két-két hatszázados ezredből, valamint egy négyüteges (32 löveges) tüzérhadosztállyal és vonatosztaggal. A lovas ütegek 8 fél pudos löveggel rendelkeztek. Egy hadosztály létszáma kb. 5000, egy tartalék lovas hadtesté 10 000 fő volt. A III. tartalék lovas hadtest vagy más néven dragonyos hadtest szintén két hadosztályból, hadosztályonként két dandárból, dandáronként két tízszázados dragonyosezredből (ezredenként 1757 fővel) állott. A hadtesthez tartozott egy, két századból álló lovas utászosztály is. A dragonyosokat gyalogsági harcra is kiképezték: 8 századuk szuronyos lőfegyverrel volt ellátva, amelyet szurony nélkül a vállukon hordtak; 2 századuk pedig dzsidával rendelkezett. Gyalogsági harc esetén kétharmaduk leszállt a lóról, a maradék egyharmad a lovakat tartotta. A lóról leszálltak gyalogzászlóaljjá egyesültek; a dzsidások mindig lóháton maradtak. A dragonyos hadtest létszáma kb. 15 500 fő volt.Az irreguláris lovassághoz tartoztak a 844 fős kozákezredek, amelyek ezredenként hat szotnyából (századból) álltak, s kb. minden négy ezredhez egy-egy 8 löveges, 207 főnyi kezelőszemélyzettel ellátott üteg is tartozott. A kozákezredek teljes létszáma elérte a 100 000 főt.

Szavazás
Milyen az oldal?
nagyon jó
lehetne jobb is
rossz
undoritó
Naptár